Dunakapu tér

Dunakapu tér

 

Dunakapu tér

 

Győr - A Gutenberg térről néhány lépésre fekszik a nagyméretű Dunakapu tér, mely a vár egykoron itt állt Dunai vagy Vízi kapujáról kapta nevét. A kapu maradványai a többi városkapuval együtt a Bécsi kapu téri Várkazamata-Kőtárban láthatók. A tér közepén Győr jelképét, a Vaskakast ábrázoló díszkút várja a megyeszékhelyre érkező turistákat.

A térről indul innen északra a Duna felett átívelő Kossuth híd, mely Révfaluba vezet. A teret középkori hangulatú barokk házsor zárja délről, az épületek közt a Káposztás köz sarkán lévő két sarokerkélyes lakóház a legfigyelemreméltóbb. A kis köz az Apáca utcába vezet.

Az (élet)teret az idő vasfoga nem kicsit megtépázta, ezért az önkormányzat pályázatot írt a győriek közkedvelt központjának felújítására, csinosítására. Az építészek elképzelése szerint a megújulást kikötő a hajón érkező vendégeknek, kávéház és sok mindenre bevethető rendezvénycsarnok jelentené.

Mindez úgy, hogy a népszerű piac helye és szerepe is természetesen megmarad. Aszóban forgó tervek egyébként el is készültek, a kérdés már csak az, hogy mikor lesz elegendő pénz a megvalósításukra.

A Gutenberg térről néhány lépésre fekszik a nagyméretű Dunakapu tér, mely a vár egykoron itt állt Dunai vagy Vízi kapujáról kapta nevét. Az itteni piacot minden győri előszeretettel keresi fel. Kattintson a képre a galéria megnyitásához! Fotó: Kisalföld archívum.

 

Ali pasa kéjtornya

Történelmi érdekesség, hogy Ali pasa kéjtornya a Dunakapu téren állt  – legalábbis ez derült ki egy 2008-ban végzett régészeti kutatás során.

Ez alapján egy legenda látszik megdőlni, ami így nem legenda már, hanem valóság. A régészek ugyanis egy épületre utaló negyedkörívből - ami egyben körbástyát valószínűsít – arra következtetnek, hogy itt állhatott Ali pasa kéjtornya.

A török vezér itt mondhatta ki híres-hírhedt fenyegetését: "keresztények akkor foglalják vissza Győrt, ha a félhold betelik, a csengettyűk megszólalnak a kapun és a vaskakas kukorékol".

 

Piac, halászlé, remek falatozók és éttermek

Rövid múltidézés után vissza a jelenbe: szerdán és szombaton óriási piaci forgatag alakul ki a Dunakapu téren, rengetegen árulják portékájukat ekkor. Friss gyümölcs és zöldség mindig van bőséggel az őstermelőknél, de ruháktól kezdve a finom falatokon át a háztartási cuccokig minden kapható itt, ami szem-szájnak ingere.

A Dunakapu téren található Győr leghíresebb halászcsárdája, a Matróz is. Az egyetlen gond az vele, hogy ritkán találni szabad asztalt a kis étteremben. A téren több hangulatos falatozó, fagyizó is várja a látogatókat, mint ahogy pár utcával arrébb remek éttermek (La Maréda, Kreszta-ház) is.

 

Parkolás:

A rakparton ingyenes.

 

Megközelíthetőség:

A Szent István út felől, a Teleki László utca irányába. Szlovákia felől, a Tarcsay Vilmos utca irányába, vagy a Révfalusi hídon keresztül.

 

További részletek: https://epiteszforum.hu/node/6640