Jedlik Ányos emlékszobája

 

Jedlik Ányos emlékszobája

 

Győr - A megyeszékhelyen több mint kétszáz éve élnek és tanítanak a bencés gimnáziumban híres tanárok. Közülük is tán a legismertebb Jedlik Ányos, aki itt kezdte pályáját, s ide is tért vissza idős éveire. A zseniális feltaláló munkásságát, egykori eszközeit, találmányait mutatja be a tárlat.

A bencés gimnázium tanárai a szó legszorosabb értelmében tudós tanárok voltak, akik szakterületük kiváló művelői, kutatói voltak.

Ennek, az egyrészt hagyományokon nyugvó, másrészt azonban az újat kereső oktatásnak részesei voltak, többek között: Kisfaludy Sándor és Károly, Reguly Antal,Deák Ferenc, gróf Batthyány Lajos, Xantus János, Petz Lajos, olyan tanárok mellett, mint Czuczor Gergely, Rónay Jácint, Rómer Flóris, Vaszary Kolos és nem utolsó sorban Jedlik Ányos.

Az ő munkája előtt tisztelegve hozta létre a Jedlik Ányos Társaság és a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium az itt látható állandó kiállítást 1994-ben.

 

A győri professzor munkássága

Jedlik nevéhez több mint harminc találmány és fejlesztés fűződik; többek közt a folyók városában fedezte fel a készítésének módját, és itt építette meg 1829-ben a "forgonyt", a világ első, mai elven működő villanymotorját.

A "Jedlik Ányos állandó kiállítás" nem csupán néhány személyes tárgy bemutatásával kívánt emléket állítani a tudós tanárnak, a bencés szerzetesnek, hanem olyan tudomány- és technikatörténeti kiállítás is kívánt lenni, amely megismertet életművének legjelentősebb alkotásaival is.

Így – az adott történeti környezetben – válik érzékelhetővé Jedlik Ányos munkássága, tudományos felfedezései.

 

Ma is működő gépek

A termet úgy alakították ki, hogy a látogató Jedlik Ányos munkásságának bemutatásán túl képet kapjon az általa művelt tudományágak nagyobb összefüggéseiről is. Az egyes kutatási területek olyan sorrendben szerepelnek a tárlókban, ahogyan azokkal egykor Jedlik Ányos foglalkozott.

A kiállított darabok között kiemelt helyet kaptak az általa készített eszközök, illetve azok hiteles másolatai. Szerencsére a gimnázium szertárában nagyon sok egykorú gép is megmaradt, amelyeket a Győrbe idős éveire visszatérő, nyugdíjas professzor maga is bemutathatott a diákoknak.

Az eszközök zömét a látogatók működés közben is megfigyelhetik.

 

Megközelíthetőség: Győr belvárosán keresztül, a Szent István út felől.

 

Nyitva tartás: előzetes bejelentkezés alapján.

 

Belépőjegy: nincs.

 

Bővebb információk:

iroda@czuczor.osb.hu

https://www.czuczor.com/page.php?20