Liszt Ferenc utca

Liszt Ferenc utca

 

Liszt Ferenc utca

 

Győr - Magyarország műemlékekben harmadik leggazdagabb városa Győr, Budapest és Sopron után. Az előkelő helyezés nagyban köszönhető egyetlen történelmi utcának – konkrétan a Széchenyi térre vezető Liszt Ferenc utcának. Utóbbi azonban nem csupán a történelmi múltat jelképezi, éppen ellenkezőleg: napjainkban is több fontos hivatal székhelye lelhető fel itt.

A szóban forgó szűk, ám rendkívül hangulatos utcában kis túlzással az összes háznak megítélték a kitüntető műemléki rangot; összesen tizenhét épületet véd a törvény ereje.

 

Curia Nobilitaris és a Nemesi Konviktus

Közülük most a legjelentősebbekről írunk csupa jót. A Curia Nobilitaris, a Liszt Ferenc utca 1. szám alatt található: a gyönyörű barokk lakóház késő reneszánsz loggiás udvarával a város polgári építészetének egyik legjelentősebb emléke.

A Nemesi Konviktusról (Liszt Ferenc utca 6.) pedig azt kell tudni, hogy a palotaszerű épület copf homlokzatából a bejárat és az emeleti ablakok díszítései harmonikusan emelkednek ki.

Az épület udvari szárnya XVII. századi, földszintje árkádos, emeletén toszkán oszlopos loggia maradványai.

1703-1777 közt működött itt a Nemesi Konviktus, majd 1852-ig a Királyi Főbb Rajzoló Iskola, az országos hírű Révai Miklós Gimnázium jogelődje. Ma a Liszt Ferenc Zeneiskola otthona.

 

Négyerkélyes kereszteződés

Liszt Ferenc utca-Teleki László utca négyerkélyes kereszteződése szintén unikumszámba megy. A sarokerkélyek városának (is) nevezett Győr több olyan csomóponttal rendelkezik, ahol kettő vagy akár három sarokerkély látható. Azonban ez az egyetlen olyan útkereszteződése, ahol mind a négy sarkon zárterkély található, igaz, az 5. számú épületen eredeti barokk díszétől megfosztottan.

A 7-es számú épület eklektikus stílusú. A 10. számú mai formájában klasszicista, barokk eredetére csak a hengeres sarokerkély utal. Mai alakját 1820 körül nyerte az épület homlokzata, kapuja és hangulatos udvara, négy sarkán fülkés kiképzéssel.

 

Fontos középületek otthona napjainkban

A Liszt Ferenc utcában található még többek közt a Zichy-palota, mely nem csupán a város hivatalos házasságkötő terme, de egyben kulturális-művészeti centrum is.

 

Az utcában kapott helyet a Nyugat-Dunántúli Adóhatóság és a Megyei Levéltár központja, a Nyugat Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara, de a Liszt Ferenc utcáról nyílik a Mediawawe főhadiszállása, a Rómer-ház is. Utóbbi a művészfilmek és az igényes könnyűzenei koncertek kedvelőinek kötelező program a folyók városában.

 

Parkolás:

a legkönnyebb a Duna mentén, a rakparton.

 

Megközelíthetőség:

a Szent István út felől, a Teleki László utca irányába. Szlovákia felől, a Tarcsay Vilmos utca irányába.

 

További részletek:

https://gyor.network.hu/kepek/regi_kepek/liszt_ferenc_utca